Olvasni vágyóknak, akaróknak, kíváncsi egyedeknek, barátoknak és ellenségeknek
Part 1. - Apa
Hosszú idő óta ma ismét találkoztam Apuval. Nagyon hiányzik, mióta elköltözött a barátnőjéhez, de végre láthattam, hogy és mint élnek. Amíg Regi szerződéskötni volt, mi leléptünk a Sugárba, kaptam egy könyvet, Karinthy-tól az "Így írtok ti" című művet, amit már nagyon rég el akarok olvasni, szóval már el is kezdtem. ^^ Életemben először ettem gyümölcsrizst, valami ananászos-nemtudommilyenest, hát, nem lesz a kedvenc kajám, de azért jó volt. Beszélgettünk erről-arról Apuval, és... azt eddig is tudtam, hogy ha elszakítanának Tőle, abba belehalnék, de azt nem, hogy ennyire szükségem van rá. Most van laptopjuk, szóval remélhetőleg majd tőbbet dumálunk.
Ő nem csak az apám. Ő a részem.
Part 2. - Zoli
Hétfőn, bent a városban tök random összefutottam egy régi barátommal, akit már lassan egy éve láttam utoljára. Alig ismertem fel - bizonytalanul szóltam utána, ő pedig hátrafordulván átsiklott a tény felett, hogy egy vörös, rágott-nyírt-tépett hajú, piercinges altercsaj lettem az utolsó találkozásunk óta, így csak akkor hitte el, hogy én vagyok én, amikor úrinőhöz méltóan bemutatkoztam. Fél órát császkáltunk, beszélgettünk, érdeklődtünk egymás hogyléte felől, de nem beszéltünk meg konkrétumokat arról, hogy mikor látjuk egymást utoljára - talán nem is kellett. Fél óra elteltével pedig elköszöntünk egymástól, és hátra sem pillantva elindultunk két ellenkező irányba...
Barátok - akkor bukkannak fel, amikor a legkevésbé sem számítasz rájuk, és úgy távoznak, hogy nyitva hagyják maguk mögött az ajtót - tudj utánuk szaladni!
Part 3. - Mozi
Vasárnap és hétfőn is voltam moziban. Előbbin a Paranormal activity (Parajelenségek) harmadik részét, míg utóbbin a Lopott időt (In time) néztük meg...
A Parajelenségek egy rohadt nagy csalódás volt. Az első két rész előzményeként szerepel a listán, tehát - elvileg - anélkül, hogy láttad volna az előzőeket, értened kéne a filmet. Én láttam őket, de nem emlékszem rá - így azonban nem értek az egészből semmit... Szánalmasan gyengére sikerült a film, mit ne mondjak. Nem baj, ezzel is nyertem - tapasztalatot, hogy többet ezt sem nézem meg!
Lopott idő - jó, jó, túlságosan jó! Justin Timberlake nagyott alakított, szóval most már biztos vagyok benne, hogy nem csak a hangjával tud nagyot alkotni. A film ajánlóját elolvasva (és látva, hogy dráma-sci fi a mű) nem számítottam nagy durranásra, de mint tudjuk... Könyvet borítójáról?! Szóval ajánlom mindenkinek.
Madarat tolláról, könyvet borítójáról, embert barátjáról, filmet látatlanban?
Part 4. - Szavak nélkül
Vannak dolgok, amikre az ember lánya egyszerűen nem tud mit válaszolni. Akar, szeretne, de nem tud mit... Nem az esetleges megdöbbenéstől, félelemtől, dühtől, szomorúságtól, vagy talán haragtól - nem, ezeknek semmi köze ahhoz, amikor képtelen vagy eldönteni, hogy mi a jó francokat kellene reagálnod. Ilyenkor annyit mondasz, hogy "Oké.", és semmi mást, mert tudod, hogy sikerülne kimondanod bizonyos dolgokat, akkor sem értene a másik.
"Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértse."
Part 5. - Én és mások
Valamiért - nem tudom megmondani, pontosan miért - de szeretem eljátszani a manipulálható kislányt, akivel játszadozni lehet. Szeretem, ahogyan az embereknek megjön az önbizalma, és egyre ügyesebben, láthatatlanabbul próbálnak kezelni, irányítani - arról pedig nem feltétlenül kell tudniuk, hogy éppen a fordítottja történik... Hiszen ki gondolná, hogy miközben éppen úgy táncoltat valakit, ahogyan ő szeretné, az "áldozat" irányítja a füttyszót? Senki.
Nem szeretek fájdalmat okozni.
Part 6. - Próba
Viszonylag egyszerűnek tűnő próbát állítottam magam elé - és elbuktam. A játékban egyetlen szabályt állítottam fel - fogd vissza magad! De hiszen olyan nehéz... Nem is gondoltam volna, hogy ennyire. És természetesen nem is sikerült. Talán azért, mert képtelen vagyok rá, talán azért, mert a játék volt túl nehéz, de talán azért, mert nem is akartam igazán átmenni a teszten? Ki tudja...? Én. Azt hiszem, annyira el akartam érni a célt, a célomat - ami ellen az egész próba létrejött - , hogy figyelembe sem vettem, amit a józan eszem diktált.
Láncra kellene verni...
Part 6., edition 2.0 - A bukás és a gyűlölet
Nem sikerült átmennem a saját magam elé állított tesztemen. Nem ezért utálom magam, mármint nem azért, hogy elbuktam, hanem tulajdonképpen azért, ahogyan és amiben elbuktam. Most már tudom, hogy mit és hol hibáztam, és hogyan tudok legközelebb - ha lesz még ilyen alkalom - korrigálni, de valamiért biztos vagyok benne, hogy ismét, újra és újra csak elbukok és elbukok...
Az önuralom egy olyan dolog, amivel csak akkor rendelkezem, amikor éppen nincsen rá szükség.
Szóval ennyit rólam, meg az unalmas, szürke világomról, amelyben élek. Kíváncsi vagyok, hogy ha leugranék egy hídról, a szárnyaim megmentenének-e?
Xoxo,
[Moondancer]
Szeretném elnyomni magamban az érzést, hogy szeretlek, és szeretném elengedni a fájdalmat... Szeretném elfelejteni, hogy valaha is szerettelek, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Itt, belül, a mellkasomban ott van ez az érzés, és a szúrás, vagy nem is inkább szúrás... Döfés, aztán a nagy üresség. Ott lenne a helyed, az ürességet kellene betöltened... És én komolyan szeretném azt hinni, hogy nem szeretlek, és szeretném elűzni a fájdalmat, de ameddig emlékszem a nevedre, nem foglak tudni elengedni...